Cikkek

Korai zárszámadás

Én, az év meg a Duna

Tetszik, nem tetszik, egyre jobban közeledik a tél. Bár a - sokak által vitatott -, globális felmelegedés kitolja a horgász szezont, azért most már egyre nehezebb eredménnyel kecsegtető vizet találni. Ilyentájt minden évben leülök, és átgondolom az évközi horgászatokat, eredményeket, illetve összegzem ezeket.
Idén nem is nagyon foglalkoztam mással, csak a mindig megújuló régi-új szerelmemmel, a Dunával.

Horgászhelyek hidegben

Tiszaújváros, Sajóörös, Hejőkürt

Minden horgász „rémálma” a tél, ami kedvenc elfoglaltságunk eszközeit a fészerbe, garázsba, pincébe száműzi. Persze ilyenkor akad végre idő felszerelésünk javítgatására, karbantartására, tisztogatására, de ez nem pótolja a halfogás élményét. Pedig jónéhány hely, lehetőség adódik kis hazánkban, ahol akár fagyban is szép fogásokkal örvendeztethetjük meg a borongós téli napokban elfáradt lelkünket.

Kenyeres pajtásim

Egy apró, őszi titok

Még a vízben állós, magányos pecákról álmodom, ahol a halbőség gyakorlatilag felülmúlhatatlan, de a víz hőfoka, és a halak összebandázása miatt sajnos ezt már nem tehetem meg.

Csúszó úszóval másképpen - a slider

Van egy technika, amit Magyarországon sokan még csak most kezdünk felfedezni, tanulgatni. Nekem is felkeltette az érdeklődésemet, mivel mindig vonz, minden új matchbotos módszer. Így került az érdeklődésem központjába a slider. Mivel ezt a fajta horgászatot igazából még én is tanulom, tapasztalgatom, (mint annyi mást is :-)) legutóbbi horgászatomon is ezt gyakoroltam.

Halacska horgászbolt csapat a RIVE kupán

Hétvégén a Velencei-tavon került megrendezésre a RIVE kupa nemzetközi csapatverseny. A kétfordulós megmérettetésen a tizenegy induló csapat között Halacska horgászbolt is képviseltette magát. Sajnos a dobogót nem sikerült elérni, a csapat a 4. helyet szerezte meg.

A Halacska horgászbolt csapat tagjainak eredményei:     

Mélyvizű tavon, csúszó úszóval

Barátommal a Dunára készültünk horgászni, de előző este a vízállásjelentés ránk ijesztett, 168 cm-es vízszintemelkedést jelzett. Ritkán adódik lehetőség közös, hétköznapi pecára, amikor mindketten szabaddá tudjuk tenni magunkat, így a horgászat elhalasztása szóba se jöhetett. Így döntöttünk végül a viszonylag közeli Moby-Dick horgásztó mellett, ami eddig mindig adott halat.

Márnára vártam, dévérek jöttek

Egy fagyos éjszaka a ládán

Furcsa dolog ez az esti hidegben való horgászat. Mindenki szereti, mindenki szerint izgalmas, de kitartása egyre kevesebb embernek van hozzá. Így jártam én is, időnként hol volt kísérőm, meg-meglátogatott egy-egy ismerős, hol magányosan, csak a holddal kettesben vártuk a kapást.

Dévérek, pontyok szélárnyékból

Ernyő mögött az orkánban

Az igazság az, hogy eredetileg bodorkázni készültem, viszont a kétnapos horgászkiállítás fárasztó dolog, a Duna meg éppen áradt. Ezek miatt kétszer is átgondoltam, hogy mi történjen, hová menjek horgászni.

Új etetők a TOP MIX 2011 évi kínálatából

undefined

Elkészültek a 2011 évi új etetőanyagok végleges formába öntött változatai.

Horgássz Gyulai Ferenccel szombaton!

Október 16-án lehetőség nyílik egy közös matchbotos horgászatra Gyulai Ferenc kétszeres magyar bajnokkal, 2010. évi MAHOR szuperkupa győztessel.

Részletek:

  • Időpont: Október 16. szombat, reggel 7 óra
  • Helyszín: Moby Dick tórendszer (kárászos tó)
  • Módszer: matchbot
  • Célhal: Kárász, ponty
  • Etetőanyag, csali: Aki nem csak figyelni szeretne, hanem horgászni is, hozzon magával a etetőanyagot és csontit!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Tartalom átvétel