Dévérek, pontyok szélárnyékból

Ernyő mögött az orkánban

Az igazság az, hogy eredetileg bodorkázni készültem, viszont a kétnapos horgászkiállítás fárasztó dolog, a Duna meg éppen áradt. Ezek miatt kétszer is átgondoltam, hogy mi történjen, hová menjek horgászni.

Mivel szombaton este 9 órakor végeztünk a stand elpakolásával, úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatjuk meg, hogy a Dunában esetleg nem fogunk halat, inkább  egy biztosabb, rövidebb túrára vállalkoztunk. Így nem kell olyan kora hajnalban kelni, indulni és bevállalni a bizonytalant. Ráadásul úgy, hogy az előrejelzésekből tudtuk, hogy vasárnap orkánerejű szélre lehet számítani.

A reggeli erős...
 
A reggeli erős...
a délben viharos Északi...
 
a délben viharos Északi...
és a délutáni orkán
 
és a délutáni orkán


A választásunk az őrbottyáni tavak egyikére esett. Bár tudtuk, hogy környezeti adottságai miatt itt is komoly lehet a szél, de úgy voltunk vele, hogy kis szerencsével, ha jó irányból fog fújni, azért csak lehet majd halakat fogni.
Már az indulásnál is gyanús volt, hogy ma nem tévedett a meteorológus, viszont a vizet meglátva egyértelművé vált, hogy a máskor oly békésen ácsorgó-lötyögő tavacskában komoly áramlatok keletkeztek a befúvások hatására. Nagy hullámok tépázták a partot, és bizony aggódtam, hogy egyáltalán egy kapásig is eljutunk-e. Ha már idáig elutaztam semmiképpen sem adtam volna föl, így etetőanyag keverés után a láda felállításához fogtam. Eszembe jutott egy többször látott angol technika, amire mindig kíváncsi voltam, hogy hogyan működik. Ez pedig az ernyő szélárnyékában való horgászat.

Ernyõ
 
Ernyõ
lekarózás,
 
lekarózás,
stabilizálás
 
stabilizálás


Anglia, mint tudjuk, egy szeles ország, és rendszeresen látok olyan fotókat, amelyeken az ernyőt, mint szélfogót alkalmazzák. Az én ernyőm is alkalmas rá, hiszen a kiképzése és a fejdöntése alkalmassá teszi erre, de még sosem próbáltam. A látottak alapján letűztem az ernyőt, bár én annyival azért kiegészítettem, hogy a ládához hozzárögzítettem az ernyőtartóval. Miután állt az ernyő, egyértelművé vált, hogy a kikötést nem véletlenül találták ki az angolok, hiszen az ernyő felső része a nagy nyomás hatására teljesen rá tud dőlni a horgászhelyre, így ezt mindenképpen meg kell akadályozni. Majdnem minden forgalomban lévő ernyő végében van egy rögzítési lehetőség. Én ezt annyival egészíteném ki, hogy legalább kettő vagy még az sem baj, ha három madzagot, spárgát teszünk rá, és 3 ponton kötjük ki, és így rögzítjük az ernyőt. Minél jobban kifeszítjük, annál kevésbé lesz mozgatható, nagy stabilitást biztosít neki ha több irányból kikötjük. Nem tud elforogni, ami nagyon fontos, hogy ha váltakozik a szél iránya. Amíg az ernyő felállításával küzdöttem a szél csak fokozódott, úgyhogy kifejezetten örültem neki, hogy sikerült egy ilyen szélmentes helyet kialakítanom.

Festett, nehezített, de fõleg táplálékgazdag gombócok
 
Festett, nehezített, de fõleg táplálékgazdag gombócok

 

Hal csalogatóm alkotóelemei
 
Hal csalogatóm alkotóelemei
Kihagyhatatlan - mõségi magok
 
Kihagyhatatlan - mõségi magok

 

Alapozás
 
Alapozás


Miután átáztak a bekevert etetőanyagom szemcséi némi festékkel besőtétítettem. Földet is raktam hozzáa nehezéknek, hogy ahová lövöm a gombócokat, nagyjából ott maradjanak, és ne guruljanak el az áramlással. Ezen a hosszúkás tavon legalább olyan erős sodrás alakult ki, mint a Ráckevei Duna-ág szebb napjaiban. Mivel a tavon balról jobbra fújt be a szél, ezért nagyon érdekes volt, - és ezt mindenki figyelmébe ajánlom, - hogy ugyan a szél balról jobbra fújt, de az áramlat jobbról balra folyt. Mivel a felső vízréteget rátolja a tó jobb oldali végén lévő partfalra, ahol is nem tud tovább menni, ütközik, az erők, az energiák persze megmaradnak, és a felszín alá bukva, ez a mozgó vízréteg egy nagyon erős jobbról balra mozgó áramlatot képezett. Ami aztán a bal oldali partfalhoz érkezve ismételten fel fog jönni, és ez csak tovább erősíti a felső áramlatot, a felső réteg mozgását, amit úgy is tol a szél.

Jól látszik a...
 
Jól látszik a...
nagyméretû jelzõólom
 
nagyméretû jelzõólom


Míg didergősen szereltünk, addig bíztató jelként láttam azt, hogy a túlparton, nagyjából velünk szemben, fenekezővel gyors egymásutánban fogtak két pontyot. Ez nagyobb lelkesedésre bírt minket. És egyértelművé tette a dilemmát, hogy nem fix úszós szerelékkel fogok horgászni, hanem valamiféle lassított úsztatós technikát kell alkalmaznom. Hiszen a fix wagglert, bármilyen nagy hasznos terhelést teszek is rá, ez a víz pillanatok alatt elsodorja. Ezért úgy döntöttem, hogy bár a csak 2,5 méteres vízmélység nem indokolta, hogy egy slider úszót választok. Úgy számítottam, hogy a plusz 10 grammos hasznos terheléstől talán lassabban fog sodródni, és a lassabban sodródó csalétket hamarabb fel fogják venni a halak.
Az elkészített szerelésben egyetlen trükköt alkalmaztam, mégpedig azt, hogy bár a plusz 10 grammot egyetlen ólomból raktam ki, de az általában jelzőként használt forgó, plusz 6-8-as ólom helyett, közel 0,3 gramm jelzőt helyeztem a forgó közelébe, amelyet előzetes elképzeléseim szerint lefektettem a fenékre, és így majdhogynem teljesen álló csalit tudtam felkínálni a halaknak. Ezt a technikát viszont csak olyan slider úszóval lehet elvégezni, amiben nincsen antenna, hanem teli antennás úszó. Az enyém egyébként egy sarcanda, vágott antennás (insert) slider volt. Miután előkészítettem a gombócokat az alapozáshoz, és beültem a helyemre, azonnal éreztem, hogy mennyivel jobb idő van az ernyő mögött, mint kint a tomboló szélben. Nagyon örültem annak, hogy bepakoltam az ernyőt, bár esőt nem jósoltak erre a napra, de úgy gondoltam, nélküle nem megyek el sehova. Lám az előrelátásom megint meghálálta magát.

Szélárnyékban
 
Szélárnyékban
Pinkire jöttek
 
Pinkire jöttek


Alapozást követően viszonylag rövid időn belül kiderült, hogy aggodalomra nem lesz okom, hiszen egymás után két kapásból fogtam egy szép dévért, aminek nagyon megörültem, mivel nem számoltam arra, hogy ilyenkor már dévéreket lehet majd fogni. Ezt egy kis szünet követte. Amiről azt gondoltam, hogy nem tudtam eléggé lelassítani az úszóm mozgását. Ezért ráhúztam még 5 centit, aminek az lett a hatása, hogy a jelzőólmom egyértelműen fenékre került. Ki is billent az úszó, viszont a sodrás hatására visszaállt, de el nem süllyedt. Az úszó antennája elbírta a sodrás erejét, illetve tudta húzni az ólmot. Ha időnként megakadt, akkor is továbbhúzta magával a szereléket az antenna felhajtóereje. Csak akkor bukott el az úszó, ha a horoggal akadtam el, vagy ha a hal húzta.
Nagyon rövid idő múlva egy látványos, emelős kapásom volt. Bevágás után azonnal kiderült, hogy egy jobb hallal van dolgom, de kb. 20 másodperccel később, sajnos  elbúcsúztunk egymástól. Mozgásából egyértelművé vált számomra, hogy külsős akadás történt. Mikor kitekertem a szereléket és megnéztem a horgot, egy ponty hasáról származó szép, méretes pikkelyt találtam rajta. Hozzá kell tenni, hogy ez a 20-as méretű horog szerencsére nem sértette meg nagyon ellenfelemet.

Pontypikkely a 20-as horgon
 
Pontypikkely a 20-as horgon

 

Merítés után ki kell fordulni,...
 
Merítés után ki kell fordulni,...
...hogy ne akadjunk az ernyõbe
 
...hogy ne akadjunk az ernyõbe

 

Egy idő után meg lehet szokni, nem kényelmetlen
 
Egy idő után meg lehet szokni, nem kényelmetlen


Ha ernyő mögött horgászunk merítésnél ki kell fordulni teljes egészében az ernyő irányába, - ahogy toljuk hátrafelé a merítőnyelet - mert különben beleakadunk. Velem is előfordult, burleszkfilmbe illő jelenet gyanánt, kétszer-háromszor is megpróbáltam hátratolni, de mindig elakadtam az ernyő kupolájában. Abban az esetben, hogyha elfordulunk, szépen el lehet tolni az ernyő mellett a nyelet.
Néhány dévért ismét egy külsős akadás követett. Ezután lerövidítettem az előkét, mert meggyőződésem volt, hogy a fenéken sodródó, görgetett szerelékembe beleúsznak halak, és a hosszú szerelékem ezért akad kívülről a halakba. Ilyenkor, ha rövidítjük az előkét, akkor csökken a külső akadás esélye.
Nagy örömömre szolgált, hogy amilyen intenzív volt a szél, olyan intenzíven jöttek a halak is.

Kezdõdõ dorozsma a dévéren
 
Kezdõdõ dorozsma a dévéren
Mintaszerû akadás
 
Mintaszerû akadás

 

Szeles potyka
 
Szeles potyka


Fogtam sorban a halakat, szépen jöttek a lefektetett, ám lerövidített előkére, amit a jelzőólom méretéből adódóan a fenékhez stabilizáltam.
Rövid idő után kellemes meglepetés ért, hiszen jött a halőr, akivel sajnos ritkán találkozunk, de remélem a gazdasági helyzet arra is ráébreszti majd a vízkezelőket, hogy egyre több ember kényszerül a természetre, és bízom abban, hogy az ellenőrzések gyakoribbá válásával elejét lehet venni a vizeink kirablásának.

Őrbottyán szélben
 
Őrbottyán szélben
A lekiismeretes halõr
 
A lekiismeretes halõr


A horgászatot ismét folytatva fogtam még néhány dévért, az egyiknél meglepetésként ért, hogy már kezdett dorozsmás lenni a feje, ami az íváshoz készülődést jelzi.

A szél nem enyhült, egész nap kitartott. Ez engem azonban egyáltalán nem zavart, hiszen az ernyő mögötti horgászat nyugodt körülményeket biztosított.